In memoriam Csontos István V.

Diamanda Galás
Fordulandusz
Sziget.hu/Invisible Press, 2004 január

Sziget.hu: Jó reggelt kívánok! Egy beszélgetést fogok Önnel folytatni egy magyar magazin részére; tudja, ez az az ország, ahol a Szomorú vasárnap című dal született, amit Ön … (*a nagy büdös semmi sistereg).
DG: *…másodszor: használták ezt a dalt egy pár filmben, de sehol nem említik, hogy ez egy magyar dal. Mondanak valamit, hogy ez a dal mit tudom én honnan való, de még csak el sem mondják az igazat..

Sziget.hu: Furcsa ezt hallani, mert attól függetlenül, hogy ki mit gondol ennek a dalnak az értékéről, tény, hogy legalább ötven vagy hatvan éve abszolút standardnak számít a világon mindenütt.
DG: Ó hát persze, ez világos, ismerjük mind, csak az a helyzet, hogy nemrégiben egy ausztrál filmes mozijában is helyet kapott, és ő úgy mutatta be ezt a számot, mint egy „holokauszt-dal”-t. Én azt mondtam erre: Mi a baszás ez?! Ez nem egy „holokauszt-dal”, hanem egy dal, amit egy magyarországi zeneszerző írt. Sokan sokféleképpen előadták már, de a Szomorú vasárnapnak semmi köze a holokauszthoz.

Sziget.hu: Pontosan: az öngyilkossághoz van köze, nem a holokauszthoz, de azt hiszem, hogy Ausztráliában az embereknek nem nagyon vannak ismereteik erről, ez nagyon távoli dolog ez…
DG: Persze, de ez a baszott kurva nagyon is jól tudta, hogy mi az igazság, és ennek ellenére szándékosan, ööö, szándékosan úgy használta, mint valami propagandaeszközt, és ezzel aztán jól feldühített, ugyanis jó pár éve énekelem ezt a dalt, és amikor „Dubujánában” meg Oroszországban meg akárhol előadtam, mindenki tudta, hogy magyar! Van egy jó barátom egy emelettel lejjebb, egy magyar. Rengeteget beszélgettem vele erről, úgyhogy tisztában vagyok ennek a dalnak az eredetével. Ez egy lenyűgöző, lenyűgöző dal!

Sziget.hu: Tudja, az a szomorú ebben a dologban, hogy ennek a rendezőnek nagy valószínűséggel fogalma sincs arról, hogy ez a dal miről szól. Nem tudom, hogy ez a hölgy vagy úr…
DG: Azt hiszem hölgy. Ha jól emlékszem Sally Porternek hívják – az a nő, aki a Zongoristát csinálta. És ő egyszerűen csak, ööö; tudja, valamit el kell hogy mondjak Önnek! Tudja, Hollywoodban, az összes szarban, amit gyártanak, mindig mindennek a holokausztról kell szólnia, ami tényleg az ő problémájuk, csakhogy az is tény, hogy ennek a dalnak semmi köze az ő problémájukhoz, és ez engem rendkívül feldühít, ugyanis én szeretem érteni dolgokat! Olvassa végig ezt a baszott dalt! Ennek a dalnak megvan a maga története, és ez egy nagyszerű dal, és már mindenki elénekelte, és ezer és egy változata ismert, és ezer és egyféleképpen lehet elénekelni, és tudja az, ahogyan én énekelem, például, annak semmi köze nincs a Billy Holiday-féle változathoz, egyáltalán semmi köze. Az, ahogyan én énekelem ezt a dalt, az, ami az én változatom, azt a Paul Robinson-verzió inspirálta, és az ő változatának egész másfajta személy írta a szövegét, mint a Billy Holiday-félének! Tudja, annyi szövegíró van, mint a nyű – ezt tudjuk jól.
Hallott arról, hogy van valaki, aki egy egész website-ot szentelt a Szomorú vasárnapnak?

Sziget.hu: Nem, nem. Erről még nem hallottam soha.
DG: Meg kéne néznie, gyönyörű! Az illető rengeteg kutatómunkát végzett ezzel a dallal kapcsolatban, tényleg!

Sziget.hu: Meg fogom nézni! Meg fogom nézni! Diamanda! Szólíthatom Diamandának?
DG: Persze, természetesen!

Sziget.hu: Nézze, én úgy látom Önt, mint egy Antigonét. És meg kell, hogy mondjam: ez remek! Ez nyilván azért van, mert a mi korunkban gyakorlatilag ugyanazzal a problémával kell szembenéznünk, mint a régi görögök idejében: mi a szerepünk az életben; mit miért csinálunk; milyen dolgokért állunk ki.
DG: Igaza van! Egyetértek Önnel! Anyám is ezt mondta, és én egyetértek Önnel!

Sziget.hu: Nagyra értékelem az Ön ez irányú tevékenységét, ugyanis azt hiszem, hogy nagyon fontos az a szerep, amit Ön felvállalt, annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy a mi korunk nem képes szembenézni sem a halál tényével, sem a halottakkal, sem a múlttal, sem az emlékekkel. Ha csak azt vesszük, hogy mit csinált mondjuk a CNN a 2001. szeptember 11–i eseményekkel kapcsolatban…, emlékszik? Azt hiszem, nem ez a megfelelő mód, hogy szembenézzünk akár az elkövetkezendő eseményekkel, akár a már megtörténtek emlékével.
DG: Valóban nem. Sajnos azt kell mondanom, hogy egy csomó amerikai kizárólag a saját oldaláról képes szemlélni a körülöttünk történő eseményeket. Így aztán nem képesek megérteni, hogy amit Amerika tett, az egy szörnyű dolog, amikor nekiállt bombázni Szerbiát, meg elkezdte ezt az egész szart. Mindenért a Milosevicset hibáztatják, és csak azt emlegetik, hogy ő mekkora gyilkos – és tudja, ez csak egy hatalmas túlzás, amit azért találtak ki maguknak, hogy ettől aztán jobban érezhessék magukat. Az én országomban még szándék sincsen arra, hogy megértsék a történelmet, úgy értem, az igazi történelmet, azt hogy min mentek keresztül a magyarok, a szerbek, a keresztények, a görög ortodoxok, a szerb ortodoxok, amin a katolikusok mentek keresztül. Ezekről a dolgokról fogalmuk sincsen. Ezekről az óriási szenvedésekről nálunk az embereknek nincs tudomása. Úgy értem: az egyetlen dolog, amit folyamatosan tárgyalnak az a harc, amely a moszlimok és az izraeliek között folyik, a zsidók és a moszlimok között. Na és mi a helyzet a katolikus ortodoxokkal és a görög ortodoxokkal, és mi a helyzet a szírekkel meg az örményekkel? És a kelet-európaiakkal? A kutyát nem érdekli. A kutyát nem érdekli, mi a helyzet az ukránokkal. Pedig ezek az emberek rengeteget szenvednek, és egyszerűen belefáradtam és a betege vagyok annak, hogy ezeknek az embereknek a hangja nem jut el a világba.

Sziget.hu: Azt hiszem ez az, amit megértettem, azt, hogy Ön megpróbál a hangja lenni ezeknek az embereknek.
DG: Én a magam nevében beszélek, mert nyilván mindenkinek megvan a maga hangja, szóval én nem beszélhetek Ön vagy bárki más helyett, de amikor látom ezt a rettenetes baromságot, valamit mondanom kell.

Sziget.hu: Értem. De még akkor is, amikor ezekről a dolgokról beszél, Ön mindig – legalábbis a lemezein hallható zenét figyelve nekem mindig úgy tűnik; most leginkább a legutóbbi lemezről, a Meladiction and Prayerről beszélek -, Ön akárhányszor is érinti a halál gondolatát, vagy halottak emlékét a szövegben, a zene mindig a szeretetről szól hozzá, és ez némileg paradoxonnak tűnik számomra.
DG: Ó ez gyönyörű! Ez gyönyörű! Nézze, mondok magának valamit: Amit Ön hall, az a feladás teljes visszautasítása és az életünk ünneplése, ami nagyon rövid.

Sziget.hu: Hát pontosan ez az, ami árad az Ön zenéjéből: Az élet ünneplése. Mindenki azt hiszi, hogy az Ön zenéje a halált ünnepeli, pedig éppen ellenkezőleg, az Ön muzsikája az életet ünnepeli.
DG: Nem ünnepelem a halált, a halál borzalmas dolog. A halál egy olyan dolog, amitől életem minden napján félek. A szüleim és mindenki mással kapcsolatban.

Sziget.hu: Ez az, amit az élettapasztalataim alapján tanultam: nem ünnepelheti az ember az életet anélkül, hogy tisztelettel ne adózna a múltnak, s a halottaknak.
DG: Igaza van. Igaza van, és ők nem is tudnak egyáltalán. Egyáltalán nem is tudnak ünnepelni.

Sziget.hu: És én pontosan erre gondolok, hogy korunkban nem tudják az életet megfelelően ünnepelni, és én ezt borzasztónak találom, és csak nagyon kevés művész van – Ön és talán még egy páran csak -, aki erre a problémára koncentrál.
DG: Igaza van, és tudja, miért van ez? Különösen a zenészek járnak ebben cipőben, ugyanis ők arra vannak trenírozva, hogy mindig a jelent célozzák meg, így aztán sok lemezt tudnak eladni, és ebből pénzt csinálnak. Arra tanítják őket, hogy nehogy zavarjanak, vagy nyugtalanítsanak bárkit is, vagy ha mégis megtennék, akkor ezt valami nagyon divatos módon tegyék, úgyhogy ez csak valamifajta fene tudja mi lesz, tudja! Egyébként pontosan ez az, amit a Szomorú vasárnappal is csináltak! Ez a pontos analógia: csak elénekeljük ezt a dalt, és aztán mit csinálunk mi, amerikaiak? Rakunk a végére egy happy endet, ami persze csak egy álom. De ez nem egy álom!

Sziget.hu: Azt hiszem, hogy ugyanez történik a Spielberg-féle hollywoodi moziban is, ami a holokausztról szólt..
DG: Így van, egy szemét. Az egyetlen dolog, amihez Spielbergnek köze van, az egy Cápa film elkészítése. Igazából neki csak Cápa-filmeket kéne készítenie, meg ilyen baszott hülyeségeket, mert ilyen baszott hülye ő maga is. Az életbe nem fog a lába nyomába sem érni egy olyan rendezőnek, mint Elia Kazan! Aki egy nagyszerű filmes volt, s aki átadott volna egy díjat ennek a fasznak, aki meg visszautasította. Mit képzel magáról ez a faszfej, ki ő egy Elia Kazanhoz képest? OK, ez csak egy borzasztó dolog, ami megtörtént egy kimagasló művésszel, aki annyival jobb volt mindenkinél, hogy ez az egész egyszerűen nevetséges.

Sziget.hu: Azt hiszem, sajnos a Schindler listája volt az Indiana Jones IV.!
DG: Szeretem Önt! Szeretem Önt! (Nevet)

Sziget.hu: Köszönöm!
DG: Tudja, a magyar barátommal, aki a házüzemeltető, el fogunk menni együtt egy ortodox templomba, aztán pedig elmegyünk együtt és megnézzük a Mel Gibson filmjét, mert mindenki rém dühös rá; alig várjuk, hogy megnézhessük ezt a filmet, ami mindenkit úgy feldühített, pedig mindenkinek joga van ahhoz, hogy azt csináljon, amit akar. Ez az ő véleménye arról, hogyan ölték meg Jézus Krisztust, ez az ő baszott ügye, hagyják őt békén!

Sziget.hu: Igen. Én is nagyon kíváncsi vagyok a filmjére.
DG: Úgy értem: nem hiszem azt, hogy ez egy remekmű vagy valami, de joga van hozzá, hogy megcsinálja.

Sziget.hu: Azt hiszem: értem mire gondol. Mindenkinek joga van azt csinálni, amit akar, ez nem kérdés.
DG: Igen. Ez az, amit Hollywoodban látni: A görög ortodoxok, az örmény ortodoxok és a szír ortodoxok genocídiumáról két filmünk van. Van az Ararát, amit Atom Egoyan rendezett, és amit én nem láttam. És van az Amerika, Amerika, amit Elia Kazan. És talán van még egy pár film erről. Úgy tudom, hogy valószínűleg én vagyok az első, aki egy nagyobb zenei munkát szentelt ennek a kérdésnek. Azt hiszem, hogy sajnos ez tényleg így van. De Hollywoodban van nekünk kétszáz filmünk a holokausztról, de egy rendezőnek sem engedték, hogy filmet készítsen a Musza Dag ötven napjáról.

Sziget.hu: Igen, tudok róla.
DG: Akkor nyilván azt is tudja, hogy a törökök megzsarolták Hollywoodot, mivel Amerika pénzelte a törököket, hogy irányítsák rakétáikat az oroszokra, úgyhogy ők nem tudtak csinálni semmit. Hát ez az a tipikus szarkeverés, amiről beszélünk, tudja? És ez az, amitől hányingerem van, ez az igazság!

Sziget.hu: Hát igen, azt hiszem, tudom, miről beszél, ráadásul az utóbbi években ezek az erők rendkívüli módon megizmosodtak, úgy értem: Hollywood erősebb, mint valaha.
DG: Igen, és ez undorító! És ezek a baszott színészek mind statisztálnak ehhez, és soha nem vitatnak semmit. Azt hiszem Solberg, „Erwing” Solberg volt az a hollywoodi rendező, aki szeretett volna filmet készíteni a Musza Dag ötven napjáról, és tényleg harcolt érte keményen, de egyszerűen lehetetlen volt. Pedig akkoriban még voltak elvek, de ma már nincs ott semmi csak szemét és szemét.

Sziget.hu: Az utóbbi pár napban sorba hallgattam az Ön lemezeit, amely lemezek számosak s arra a megállapításra jutottam, hogy az Ön érdeklődése mostanában megint a blues felé fordult. Úgy tűnik, hogy minél fontosabb, mélyebbről jövő dologgal áll Ön elő, annál egyszerűbb formát ad neki, mint például egy blues.
DG: Igen. Én szeretem ezt csinálni. Egész fiatal korom óta művelem ezt, úgyhogy ez egy természetes kifejezési forma számomra. Nagyon természetes.

Sziget.hu: Azért érdeklődöm erről, mert a blues egy ősi formája a gyásznak, a fájdalom és a szenvedés kifejezésének.
DG: Igen, ez is igaz. Bár a bluesok sokfélék. Vannak szerelmes bluesok, kifejezetten boldog bluesok és mindenféle bluesok, de ami engem illet: Önnek igaza van, van valami sötét a természetükben. De azok, amelyeket én csinálok, általában sötétebb tónusúak. Rendszerint mollban vannak és meglehetősen sötétek.

Sziget.hu: A másik dolog, amit érdekes a bluesfelvételein, a zongorajátéka, ugyanis egyáltalában nem nevezhető tipikus blueszongorázásnak. Az ön kezében úgy szól a zongora, mintha egy ókori görög hárfán muzsikálna.
DG: Ó, köszönöm!

Sziget.hu: Úgy értem: más a kapcsolat a leütött hangok között. Minden egyes hangnak külön élete, külön varázsa van.
DG: Azt hiszem, ez az ének hatása, de igen, tényleg más. Azt hiszem ez azért is lehet, mert rengeteg fajta zenét játszom, Chopint meg mindenfélét, jól ismerem a különböző zenei stílusok tradícióit, úgyhogy én egyáltalán nem érzem magam korlátozva a zenei kifejező eszközök tekintetében.

Sziget.hu: Igen, de az, amit én megfigyeltem az inkább az, hogy az ön zenéje nem harmóniaközpontú, nem a harmóniák változásai és egymáshoz való viszonya az, ami biztosítja a muzikalitást, hanem a csupasz hangok önmagukban, úgy értem: ön írhatna akár egy-egy hangból álló, a maga nemében tökéletes zeneművet is akár.
DG: Érdekes ötlet! Azért egy dolgot nagyon kell tudni, amikor az ember ilyen dalokat játszik, az akkordváltásokat nagyon be kell vágni rögtön az elején, aztán elindulhat az ember a saját útján. Mint ahogy a Hank Williams-dalt játszom: játszom a saját változatomat, de pontosan tudom, hogy van az eredeti, és el is tudom játszani pont úgy, ahogy az van; el tudom játszani egészében és részleteiben is nagyon hű Hank Williams-stílusban. Meg tudom csinálni, de nem teszem, mert ennél jóval többet is tudok: elvégre 2004-et írunk, és nem hinném, hogy ez különösebb zenei hőstett lenne, de hát pontosan az, ahogy játszom az oka annak, hogy az összes country kiadó visszautasított, mert mindegyik ijesztőnek, borzalmasnak és valamifajta blaszfémiának találta azt, amit csináltam, én meg csak röhögtem rajtuk és mondtam, hogy idióta faszok vagytok! Ha Hank Williams ma élne, biztos hogy tetszene neki, ti idióta faszok! (Nevet) Csak egy csomag baszott alkoholista, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit csináljanak, ezért aztán megpróbálnak eladni egy pár lemezt mindenféle idiótától, mint a mit tudom én kicsoda, igazából nem is ismerem én ezeket!

Sziget.hu: Ön játssza Ornette Colemantől a Lonely Womant.
DG: Ó, hát ő igazán csodálatos! Ez egy gyönyörű dal és ahhoz, hogy valaki tényleg el tudja énekelni ezt a dal, ahhoz bizony képzett énekesnek kell lennie; ahhoz bizony ki kell fejleszteni egy nagyon komoly legato technikát, ugyanis ezt a dalt nem énekhangra írták! Egyébként remekül énekelhető, csakhogy tudni kell hozzá rendkívül hosszan kitartott frázisokat produkálni, és én nem túl sok énekest ismerek, aki képes erre. „arisszafájnkojnd” sose lenne rá képes: megvan neki a gospel üvöltése, de nincs hozzá elég hosszú legatója; szóval nem tudná elénekelni. Nála sokkal képzettebb énekesnek kell lenni ahhoz, hogy elénekelhesse ezt a dalt.

Sziget.hu: Mit gondol, miért van, hogy mi emberek abszolúte nem tudunk mit kezdeni a szenvedéssel; úgy értem: miért van az, hogy korunkban az elszenvedett sérelmekből az égvilágon semmi tanulságot le nem vonnak az emberek?
DG: Nem tudom. Én nem értem ezt. Azt hiszem, attól félnek, hogy amikor odalépnek és megállnak egy sírnál, akkor időt vesztegetnek, ugyanis azt gondolják, hogy nyomulni kell, mint az őrült, hogy pénzt keressenek, hogy gazdagok legyenek, hogy nagy autójuk legyen, hogy nagy hajójuk legyen, hogy pazar ékszereik legyenek, meg…- szóval egyáltalán nincs idejük arra, hogy ilyesmin gondolkozzanak. Azt tanítják nekik, hogyha így cselekszenek, akkor beleragadnak a múltba. Nem értik, hogy ez egy döntés kérdése: az egyik választás szerint kapzsivá lesznek, és a világ összes pénzét meg akarják szerezni, a másik választás szerint tehetnek valamit, amire büszkék lehetnek, amikor a halálos ágyukon feküdnek, és ez az ókori görögök gondolkodásmódja. Nem a rómaiaké, hanem a görögöké, az, hogy létrehozol dolgokat, hogy felfedezel dolgokat az Univerzum természetét illetően, hogy kételkedsz és faggatod az Univerzumot, és aztán megteszel mindent, amit csak tudsz és a végén békében halsz meg! És ez minden, amit akarok: békében meghalni! Nem érdekel, hogy egy csomó pénzzel haljak, nem érdekel, hogy egy csomó pénzzel éljek, én csak békében akarok meghalni és ez egy görög dolog, ez a mi rögeszménk, mi rögeszmésen ragaszkodunk egy hagyaték létrehozásához. Ön is láthatja, hogy a mi kultúránk rögeszmésen ragaszkodik a hagyatékok teremtéséhez, hiszen viszonylag rövid idő alatt eszméletlen mi mindent hoztak létre az ókori görögök. Ez nyilvánvalóan kényszeres.

Sziget.hu: Teljes mértékben egyetértek önnel, csak hát az a probléma, hogy mi egyértelműen egy római korban élünk…
DG: Egy tökéletes római világban élünk, és tudja miről ismertek a rómaiak leginkább? A vízvezeték-szerelésről! (Nevet) Gondolom, érti, hogy mire gondolok. (Nevet)

Sziget.hu: A másik hiba, hogy nem tudunk bánni az idővel…
DG: Azért vagyunk egy páran, akik tudunk, de ez nagyon fájdalmas, mert ahogy körülnézünk, mit látunk? Tévéshow-kat, amelyek nagyon dekadensek, állandóan arról pofáznak, hogy valakinek mennyi pénze van, Jennifer Lopeznek meg mit tudom én kinek, meg hány autója van, meg repülőgépe, és mindenki azt hiszi, hogy neki is ilyen dolgokat kéne szereznie. De hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy tényleg örömet okozna az emberek többségének. Én például utálnám, hogy állandóan egy repülőn legyek, ahol folyamatosan fotóznak, miközben nem csinálok semmit! Úgy értem: ez egy hihetetlen munka lenne! Az embereknek el kéne gondolkozniuk ezen, tudja, mielőtt elkezdenek hamis ideálokat imádni, el kéne gondolkozniuk azon, vajon ők elvállalnák-e ezt a munkát. Mert ez tényleg egy hatalmas baromság! De az emberek egyáltalán nem gondolkoznak ilyeneken, mert a többségük rendkívül szegény és azt tanították nekik, hogy sztárnak lenni viszont rendkívül élvezetes dolog. És ők azt hiszik, hogy biztos élvezetes, mert soha nem kapják meg!

Sziget.hu: Hát igen, de tudja, az emberek nem szeretnek gondolkozni…
DG: Sajnos ez igaz. Inkább megtesznek bármit, csak gondolkodni ne kelljen. Ez fájdalmas, de igaz. Éppen ez az, amiért mi zenét játszunk, meg írunk meg ilyesmi, mert nem elég, ha mi tudunk ezekről a dolgokról, valahogy meg kell próbálnunk közölni a többiekkel is.

Sziget.hu: Tudja, a Spielberg csinált egy filmet a Mesterséges Intelligenciáról, ami eredetileg Kubrick ötlete volt, de neki már nem volt ideje elkészíteni, és ezt a filmet mi úgy hívjuk magunk közt, hogy a Kubrick temploma, tudja, az Indiana Jones és a Végzet templomára gondolva…
DG: Igaza van, minden olyan, mint az E. T. , teljesen infantilis.

Sziget.hu: Igen, és felmerül a kérdés, hogy miért foglalkoznak az emberek UFO-kkal? Csak nem azért, mert fogalmuk sincs, mit kezdjenek a valósággal?
DG: Pontosan erről van szó! Az amerikaiak elkezdtek foglalkozni a Holdra szállással, meg mindenféle baszott állatságokkal, csak hogy valahogy elmeneküljenek a valóságos problémák elől! Így aztán teljesen érthető, hogy ez az idióta miért csinál ilyen állatságokat. Sose értettem, és soha nem is fogom megérteni, hogy mire jó ez a faszság, csak azt tudom, hogy még a szart is kinyomja belőlem ez a baromság! Igazából szavakat sem nagyon találok rá, hogy elmondjam… valamifajta bábunak vagy játéknak kell lenni ehhez, de egy nagyon hülye bábunak…

Sziget.hu: Semmiféle felelősséget nem éreznek azért a szellemi örökségért, amit az emberek létrehoztak ezen a bolygón.
DG: Nem bizony! A Pink Floyd megcsinálta a Hold árnyékos oldalát, mi meg lassan élhetünk a Föld árnyékos oldalán, mert már az égvilágon senkit nem érdekel az a szellemi örökség, amit létrehoztak ezen a bolygón.

Csontos István