In memoriam Csontos István VII.
ÁLLÓCSILLAG
Tátrai-Orszáczky Band, Syrius
2001. szeptember 7., Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Wanted magazin, 2001 szeptember
Közel harminc év szünet után – egyetlen koncertre - újra összeállt a Syrius együttes.
Nem csak az egyénnek, hanem a közösségeknek is sorsuk van. A hazai sorstörténet láthatatlan könyvében valószínűleg nem meglepő az a fejezet, amely egy olyan rockzenekarról szól, amely már fennállása alatt annak ellenére vált legendává, hogy – az utolsó évüktől eltekintve – nem játszott benne elektromos gitár. Az ausztráliai turnét (ott rögzítették egyetlen megjelent lemezüket, az Ördög álarcosbálját) követő hazai három év valószínűleg alaposan előkészítethette a zenekar három meghatározó tagjának – Orszáczkynak, Patakinak és Rádulynak - a négy különböző világrész felé való szétszóródását, s az itthon maradt zenekaralapító Baronits Zsolt két évvel ezelőtt pedig egy teljesen más égtáj felé, az égbe költözött. Az elmúlt negyedszázad során sokan és sokszor hiányolták a Syriust a hazai zenei palettáról, de nekem valami azt súgja, hogy ami történt, az így volt jó, ahogy. A világ általunk lakott tájékán az érzékenyebb lelkek számára a választható sors alternatívák közül – disszidálás, depresszió, alkohol, Szárszó – az együttes innét elvándorolt tagjai valószínűleg a legkisebb rossz mellett voksoltak.
A fenti gondolatok azon meglepően koros s többnyire rendkívül fáradt arcok láttán jutottak az eszembe, akik a margitszigeti víztorony tövénél a közel harminc év óta nem látott Syrius koncertjére gyülekeztek. A kb. két-háromezres tömegben szétnézve hirtelen az a benyomásom támadt, hogy ma este nem egy régen látott együttes koncertjét fogjuk hallani – a meglepően hűvös kora őszi levegőben nosztalgia hangulat még nyomokban sem érződik - hanem a hosszú távollét után egymással s velünk újra találkozó zenészek révén egy általunk nem, hanem helyettünk megélt sorsok képviselőivel fogunk találkozni.
Szóval nem volt valami jó kedvem, amikor a kétrészes koncert első felében fellépő Orszáczky Jackie-nek a Tátrai Tiborral, illetve magyar fúvósokkal kiegészült ausztrál zenekara a színpadra lépett, hogy Deserted Downtown című új lemezét bemutassa. Biztosra veszem, hogy az a zene, amit ma Jackie játszik, a közönség azon részének, amelyik a régi Syrius ’hang’ miatt jött a koncertre, csalódást okozott. Jackie ausztráliai évei alatt a nálunk hagyomány nélküli soulzene irányába fordult, ehhez a műfajhoz egyébként Orszáczkynak – elsősorban a hangja és énektudása révén - minden adottsága megvan. Ha őszinték vagyunk, már az Ördög álarcosbálján felfedezhetjük a mai Jackie zenéjének gyökereit. Jackie éneklése egyébként szinte semmit sem változott az eltelt évek során, éppoly zseniális, mint harminc évvel ezelőtt, még akkor is, ha ma számunkra idegen zenei nyelvet használ. Ausztráliában egyébként rátalált saját hangjának női megfelelőjére, a zenekar énekesnőjének, Tina Harrod személyében. Tina rendkívüli adottságokkal rendelkező énekesnő, akinek éneke valószínűleg Jackie zenéjétől idegenkedőket is meggyőzte. Egyébként szerintem a helyszín nem volt alkalmas ennek a zenének a tolmácsolására. Egy táncklubban, esetleg kocsmában - Jackie Ausztráliában ilyen helyeken lép fel zenekarával - sokkal jobban hangulat lett volna, hiszen végül is tánczenéről van szó, amit nem egy szélfútta hideg estén egy fedetlen színpad kemény műanyag székein dideregve s állig begombolkozott múmia merev pózban kell hallgatni. Ugyanez a zene egyébként pár nappal később a zenekar Zöld Pardon-beli – még mindig szabadtéri, de már jóval intimebb – koncertjén sokkal inkább helyénvaló volt.
S végül elérkezett a pillanat, közel harminc év után újra a színpadon a Tátrai Tiborral s két fúvóssal kiegészült Syrius. A legfontosabb dolog szinte az első pillanatban kiderült: a zenekarnak ennyi év után is saját soundja van, s Syrius valójában nem más, mint Orszáczky Jackie. Evvel a megállapításommal egyébként nem szeretném a zenekar többi tagját lebecsülni. Orszáczky énekének feszültségteremtő képessége a Syrius megszólalásának az alapköve. Az erre épülő sound öt kiváló képességű szólista demokratikus játékából állt, és a koncert jobb pillanatai alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy áll mai is össze. Ezek a zenészek a maguk idejében képesek lehettek arra, hogy virtuóz hangszertudásuk valamint a nyugati progresszív zenei irányzatokkal való szinkronicitásuk révén hangról hangra s eredeti tempóban játsszák a Led Zeppelin Stairway To Heaven című számában hallható Jimmy Page gitárszóló fúvós átiratát. Ez az egyidejűség nem csupán abból eredt, hogy a Syrius tagjai kedvelték a King Crimsont, vagy hogy megértették a Sunshine Of Your Love című Jack Bruce-szerzemény logikáját. A Syrius a hazai rockzenekarok közül talán egyedül volt képes Bartók ritmikái fegyelmét, Sztravinszkij hangszíneit valamint az atonális Schönberg hangszerelési megoldásait a rockzenébe átemelni. S az így kialakított hangzásvilághoz egy olyan játékbeli nagyvonalúság társult, amely a Syrius óta talán sohasem volt és sosem lesz a magyar rockzenében.Szóval a zenekar harminc év után is él, de a koncert a ráadással együtt sem sokkal több, mint egy óra. A zenészek eltérő pályájuk miatt nem egyforma kvalitással vannak jelen. Orszáczky aktívan játszik, Ráduly viszont majd húsz év kihagyás után csak a közelmúltban vette kézbe a hangszert, s mindezt jól hallani. Pataki billentyűs játékából a külföldi vendéglátós évek robotja sem tudta a jó ízlést kipusztítani, valószínűleg ő lehetett régen a zenekar másik alapköve. Veszelinov András levegős, ugyanakkor határozott dobolása mindez kiegészítéseként azt bizonyította, hogy ez a zenekar valószínűleg még mai is képes lenne maradandót alkotni, amennyiben erre elszánnák magukat. Erről főleg a koncert első tizenöt és utolsó húsz perce győzött meg. A szigorú, s fegyelmezett Ördög álarcosbálja lemezről játszott első két szám után következő többnyire duóban előadott laza improvizációs részek számomra az este feledhető részét alkották. Viszont a koncert végén felhangzó Beatles Strawberry Fields/Syrius Ördög álarcosbálja/ Hendrix Magic Depression a József Atttila Tiszta szívvel című versének aznap este szintén elhangzott feldolgozásával egyetemben - amellyel Orszáczky Baksa Sós Jánost a Kex együttes énekesét is idézte – mint ’zenei és sorstörténeti szvit’ maga volt a csoda.
Dr. Merlin
Tátrai-Orszáczky Band, Syrius
2001. szeptember 7., Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Wanted magazin, 2001 szeptember
Közel harminc év szünet után – egyetlen koncertre - újra összeállt a Syrius együttes.
Nem csak az egyénnek, hanem a közösségeknek is sorsuk van. A hazai sorstörténet láthatatlan könyvében valószínűleg nem meglepő az a fejezet, amely egy olyan rockzenekarról szól, amely már fennállása alatt annak ellenére vált legendává, hogy – az utolsó évüktől eltekintve – nem játszott benne elektromos gitár. Az ausztráliai turnét (ott rögzítették egyetlen megjelent lemezüket, az Ördög álarcosbálját) követő hazai három év valószínűleg alaposan előkészítethette a zenekar három meghatározó tagjának – Orszáczkynak, Patakinak és Rádulynak - a négy különböző világrész felé való szétszóródását, s az itthon maradt zenekaralapító Baronits Zsolt két évvel ezelőtt pedig egy teljesen más égtáj felé, az égbe költözött. Az elmúlt negyedszázad során sokan és sokszor hiányolták a Syriust a hazai zenei palettáról, de nekem valami azt súgja, hogy ami történt, az így volt jó, ahogy. A világ általunk lakott tájékán az érzékenyebb lelkek számára a választható sors alternatívák közül – disszidálás, depresszió, alkohol, Szárszó – az együttes innét elvándorolt tagjai valószínűleg a legkisebb rossz mellett voksoltak.
A fenti gondolatok azon meglepően koros s többnyire rendkívül fáradt arcok láttán jutottak az eszembe, akik a margitszigeti víztorony tövénél a közel harminc év óta nem látott Syrius koncertjére gyülekeztek. A kb. két-háromezres tömegben szétnézve hirtelen az a benyomásom támadt, hogy ma este nem egy régen látott együttes koncertjét fogjuk hallani – a meglepően hűvös kora őszi levegőben nosztalgia hangulat még nyomokban sem érződik - hanem a hosszú távollét után egymással s velünk újra találkozó zenészek révén egy általunk nem, hanem helyettünk megélt sorsok képviselőivel fogunk találkozni.
Szóval nem volt valami jó kedvem, amikor a kétrészes koncert első felében fellépő Orszáczky Jackie-nek a Tátrai Tiborral, illetve magyar fúvósokkal kiegészült ausztrál zenekara a színpadra lépett, hogy Deserted Downtown című új lemezét bemutassa. Biztosra veszem, hogy az a zene, amit ma Jackie játszik, a közönség azon részének, amelyik a régi Syrius ’hang’ miatt jött a koncertre, csalódást okozott. Jackie ausztráliai évei alatt a nálunk hagyomány nélküli soulzene irányába fordult, ehhez a műfajhoz egyébként Orszáczkynak – elsősorban a hangja és énektudása révén - minden adottsága megvan. Ha őszinték vagyunk, már az Ördög álarcosbálján felfedezhetjük a mai Jackie zenéjének gyökereit. Jackie éneklése egyébként szinte semmit sem változott az eltelt évek során, éppoly zseniális, mint harminc évvel ezelőtt, még akkor is, ha ma számunkra idegen zenei nyelvet használ. Ausztráliában egyébként rátalált saját hangjának női megfelelőjére, a zenekar énekesnőjének, Tina Harrod személyében. Tina rendkívüli adottságokkal rendelkező énekesnő, akinek éneke valószínűleg Jackie zenéjétől idegenkedőket is meggyőzte. Egyébként szerintem a helyszín nem volt alkalmas ennek a zenének a tolmácsolására. Egy táncklubban, esetleg kocsmában - Jackie Ausztráliában ilyen helyeken lép fel zenekarával - sokkal jobban hangulat lett volna, hiszen végül is tánczenéről van szó, amit nem egy szélfútta hideg estén egy fedetlen színpad kemény műanyag székein dideregve s állig begombolkozott múmia merev pózban kell hallgatni. Ugyanez a zene egyébként pár nappal később a zenekar Zöld Pardon-beli – még mindig szabadtéri, de már jóval intimebb – koncertjén sokkal inkább helyénvaló volt.
S végül elérkezett a pillanat, közel harminc év után újra a színpadon a Tátrai Tiborral s két fúvóssal kiegészült Syrius. A legfontosabb dolog szinte az első pillanatban kiderült: a zenekarnak ennyi év után is saját soundja van, s Syrius valójában nem más, mint Orszáczky Jackie. Evvel a megállapításommal egyébként nem szeretném a zenekar többi tagját lebecsülni. Orszáczky énekének feszültségteremtő képessége a Syrius megszólalásának az alapköve. Az erre épülő sound öt kiváló képességű szólista demokratikus játékából állt, és a koncert jobb pillanatai alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy áll mai is össze. Ezek a zenészek a maguk idejében képesek lehettek arra, hogy virtuóz hangszertudásuk valamint a nyugati progresszív zenei irányzatokkal való szinkronicitásuk révén hangról hangra s eredeti tempóban játsszák a Led Zeppelin Stairway To Heaven című számában hallható Jimmy Page gitárszóló fúvós átiratát. Ez az egyidejűség nem csupán abból eredt, hogy a Syrius tagjai kedvelték a King Crimsont, vagy hogy megértették a Sunshine Of Your Love című Jack Bruce-szerzemény logikáját. A Syrius a hazai rockzenekarok közül talán egyedül volt képes Bartók ritmikái fegyelmét, Sztravinszkij hangszíneit valamint az atonális Schönberg hangszerelési megoldásait a rockzenébe átemelni. S az így kialakított hangzásvilághoz egy olyan játékbeli nagyvonalúság társult, amely a Syrius óta talán sohasem volt és sosem lesz a magyar rockzenében.Szóval a zenekar harminc év után is él, de a koncert a ráadással együtt sem sokkal több, mint egy óra. A zenészek eltérő pályájuk miatt nem egyforma kvalitással vannak jelen. Orszáczky aktívan játszik, Ráduly viszont majd húsz év kihagyás után csak a közelmúltban vette kézbe a hangszert, s mindezt jól hallani. Pataki billentyűs játékából a külföldi vendéglátós évek robotja sem tudta a jó ízlést kipusztítani, valószínűleg ő lehetett régen a zenekar másik alapköve. Veszelinov András levegős, ugyanakkor határozott dobolása mindez kiegészítéseként azt bizonyította, hogy ez a zenekar valószínűleg még mai is képes lenne maradandót alkotni, amennyiben erre elszánnák magukat. Erről főleg a koncert első tizenöt és utolsó húsz perce győzött meg. A szigorú, s fegyelmezett Ördög álarcosbálja lemezről játszott első két szám után következő többnyire duóban előadott laza improvizációs részek számomra az este feledhető részét alkották. Viszont a koncert végén felhangzó Beatles Strawberry Fields/Syrius Ördög álarcosbálja/ Hendrix Magic Depression a József Atttila Tiszta szívvel című versének aznap este szintén elhangzott feldolgozásával egyetemben - amellyel Orszáczky Baksa Sós Jánost a Kex együttes énekesét is idézte – mint ’zenei és sorstörténeti szvit’ maga volt a csoda.
Dr. Merlin
posted by Hippikiller at 2:47 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home