Wanted archív, 1997 december

Sámán sámán hátán
Sántha István orientalista burját népzenei gyûjtése

Ha a klasszikus népzenekutató fizimiskája kerül lelki szemeink elé valamilyen különös okból kifolyólag, egy általános iskolai énekkönyv lapjairól Kodály és Bartók szikár alakja sejlik fel, amint egy hengeres fonográffal próbálja becserkészni a moldvai havasok népét. Mostanában, amikor az élõ hagyományt jelentõ népzene a sóbiznisz meghatalmazásával elnyerte a world music márkavédjegyet, és elsõsorban a nyugati nagyvárosi embereknek visz múltat idézõ romantikát a zeneszobájába, még mindig léteznek olyan csodabogarak, akik már DAT-magnóval, jó beszélõkével és memóriával, étel és fõleg ital befogadására alkalmas gyomorral felszerelkezve próbálják megismerni egy távoli nép múltját és jelenét. Helyszínünk a Gondolkodó Antikvárium, épp FÁK-hangulatban, Dj. Patkány tart a háttérben videóklipekkel tarkított elõadást az orosz undergroundról anarcho-punknak öltözött fiataloknak, a Nyápic Records vezetõnõje kávét fõz nekünk, Sántha Istvánnak orientalistának, Rupaszov Tamásnak, aki kiadta István burját népzenei gyûjtését a Trottel Records gondozásában és Lacinak, a Gondolkodó tulajának, aki összehozta az elõzõ két urat.

Sántha István - Most nyáron voltam nyolcadszor Szibériában. Még 1989-ben jutottam ki elõször egyetemista társaimmal Szibériába és Kirgiziába. Eleinte a tajga érdekelt, meg a Bajkál-tó, aztán egyre inkább az ott élõ emberek. Megpróbáltam velük kommunikálni. Baromi nehéz volt. Elkezdtem utánaolvasni, a nyelvüket tanulni. Így a természettudományos érdeklõdésem az orientalisztika, a kulturális antropológia felé fordult. A tanulmányaim szintén, és ma az ELTE Belsõ-Ázsia tanszéken dolgozom. Ez a népzenegyûjtés 1993 januárjában történt, és négy év kellett Magyarországon ahhoz, hogy valahogy hárman egymásra találjunk. Folyamatosan próbálkoztam etnós körökben eladni a gyûjtést, de nem nagyon ment.

- A szibériai népek zenéje mennyire van feltérképezve? Milyen tapasztalatokkal felvértezve utaztál ki?
S: - Mindenképpen meg kell említeni Vargyas Lajos gyûjtését, ha jól tudom, 1967-ben gyûjtötte Mongóliában. Ez talán az egyedüli, ami létezik, Magyarországon mindenképpen. UNESCO-pénzbõl gyûjtötte, nemrég újra kiadták CD-n. Vargyas kimondottan népzenekutató volt és kifejezetten ezért utazott oda. Burját népzenei kutatás tudtommal nincsen Európában. A burját kutatásnak két iránya létezik: a nyugati burjátok sámánisták, a keletiek, a burjátiai burjátok buddhisták. Kemény identitásharc van köztük, hogy ki viselje a burját nevet. Az az izgalmas, hogy a burjátok a Szaján-Altáj vidékén éltek valaha, és Diószegi Vilmos óta a magyar belsõ-ázsiai kutatások mind azt pedzegetik, hogy az õsmagyarok a Szaján-Altájról indulhattak el, nem is nyelvi, hanem kultúrköri szempontból. Én három népet kutatok, mind a három más nyelvû: a nyugati burjátokat, a kirgizeket és az evenkiket. Mind a három a Szaján-Altáj vidékén lakott, igaz más korban.

- A keleti burjátoknál is megfordultál?
S: - Igen, de az teljesen más világ. Kínához is közelebb van, Mongóliához is. Sok kutató úgy véli, hogy a burjátiai burjátok inkább a mongolokhoz sorolhatók, mint a burjátokhoz.

- Ez a kettõsség tetten érhetõ a zenében is?
S: - Abszolút. Ha a hangszereket nézzük: a nyugati burját zenében nincs dob, a keletiben megtalálhatók a buddhista csilingilingik. A nyugati burjátoknál a zene inkább a sámánizmus egyik megjelenési formája. Az evenkiknél a tajga, az erdõ, a folyó vagyis a tajgai nomád rénszarvastartó életmód a lényeg. A kirgizeknél nem érdemes sámánizmust kutatni , pontosabban sokkal nehezebb. Ott kell élni évtizedeket, hogy összegyûjtsd a morzsákat. A burjátoknál viszont élõ hagyomány. A sámánizmus nem olyan, hogy elfelejtõdik, hanem átalakul. Iszonyúan félnek mindentõl. Nem isznak nyitott üvegbõl, mert azon már rontás lehet. Ha valaki a burját gazdaságot kezdi tanulmányozni, mert állattartó nép a burját, hogy milyen az állatállomány, milyen szerepe van az állatoknak, megfogja a burját sámánizmus egyik alkotóelemtét. Másrészt a családfakutatáson keresztül. Ha leülünk egy emberrel, és felveszi a családfáját, ez lehetõséget ad ahhoz, hogy elmesélje az õseinek a történetét. És ez már sámánizmus, a családfa ugyanis a sámánizmus egyik alapja. Ha valaki imádkozik, az õseihez imádkozik, és a családfán keresztül megnevezi az õseit is. A zene ennek a mellékterméke.

- Ez az elsõ gyûjtésed volt?
S: - Igen, a Soros finanszírozta az egész utat. Elég vad ötlet volt télen kimenni, nagy erõfeszítést jelentett, konkurencia, turizmus egyáltalán nem volt. Hogy milyen gyûjteni? Például nincs közlekedés. Kiáll az ember egy útra, kinéz magának egy helyet a térképen, mínusz harminc fok az egy normális idõ ott, és stoppol. Mindig felvettek. Megkérdezték, merre megyek. Megyek ebbe a faluba. Mi érdekel? Hát népzene. Na jó, és eleve ott tettek le, akirõl tudták, hogy zenész. A tájékozódáshoz hozzásegített az, hogy akkor a járási központban tartottak egy népzenei fesztivált, amelyet végignéztem, és aki megtetszett, ahhoz eleve elmentem. Szóval ezek a kis öregek leültek kedvenc kis ruhájukban, benyomták a megfelelõ adag vodkát, ami kell egy zenéléshez. Beszélgettünk, megkínáltak. Elõbb-utóbb megtanultam, hogy ki kell tenni az asztalra a magnót egybõl, teljesen mindegy, hogy történek-e valami vagy nem. Meg kell tanulni várni. Van, hogy órákat kell várni, amíg megkérdez valamit. Akkor válaszolhatok és én is kérdezhetek. Eleinte oroszul, aztán egyre késõbb burjátul beszéltem. Tizenegy órát vettem fel a burjátoknál. A Soros azt tette lehetõvé, hogy DAT-on, digitális minõségben tudtam gyûjteni. A gondot az okozta, hogy az áramot honnan szerzem. Évek óta nyûglõdõm ezzel, mert elemet nem szeretek kivinni, ha bedugom az adaptert egy orosz konnektorba, könnyen kiég, mert az áram 170 és 210 V között variál folyamatosan, ha a magnót rákapcsolom egy trafóra, a trafó hangja teszi élvezhetetlenné a felvételt.

- A Trottel Records profiljában ezidáig még nem jelent meg a népzene.
Rupaszov Tamás: - Amikor egy éjszaka az István elõadta a történetét, azt mondtam rá, hogy ez a képtelenség, ez a burját történet ide illik. A burját gyûjtéshez annyit értek, mint akárki más. Ezért nem tudom, hogy ez mekkora értéket képvisel. De nekem az érték, hogy valaki kiment és ezt a történetet végigélte, az is érték nekem, hogy a Sántha István elviszi a Hamutajev apónak a Trottel Records által kiadott kaziját egy olyan faluba, ahol csak ingadozó áram van és az arc le se tudja játszani magának.Ez egy nagy kaland, amit dokumentálni kell. Eleve hihetetlen, hogy nem akarta senki dokumentálni.

- Mivel utasítottak el a kiadók?
Sántha István: - Azt mondták, hogy hozzak egy papírt arról, hogy ez érték. Miután megjelent a kazetta, akkor jött meg a papír. Vikár László azt írta, hogy mivel nincs rögzített burját anyag, nincs viszonyítási alap, ezért minden érték.

- Kik ma a hivatalos szakértõi az ázsiai népzenei világnak Magyarországon?
S: - A Vikár papa, a Vargyas Lajos bácsi. Szerintem nem gyûjt senki szibériai népzenét a finnugor népzenén túl. Állítólag létezik egy ujgur gyûjtés.

- CD-formátumban is meg fog jelenni a burját gyûjtés?
R: - Eleve sorozatot terveztünk Szibériai népek zenéje címmel, és ez az elsõ darabja. Ha meghirdetsz egy sorozatot és nem megy az elsõ kiadvány, akkor sem szabad leállnod. Benne volt a pakliban, hogy a burját anyag kurvára nem kell senkinek, de ezt szerencsére nem lehet elmondani, nem veszteséges. Jó, hogy úgy lehetett megcsinálni, hogy a kiadó ne gebedjen bele. Egy cég érdeklõdött, hogy az anyagot külföldre szeretné kivinni CD-n. Õk kiadnák CD-n, mi meg kiadjuk a kirgiz folytatást CD-n. Egy jó kiadvány mindig megér valamit, még ha bukás lehet belõle. Úgy látszik, nem okulok a korábbi példákon, de miért pont ez a szerencsétlen kirgiz anyag lenne, amin okulnom kéne? Én azt mondom, hogy kirgiz zenével nem nehezebb képbe kerülni, mint egy kis zenekarral. Ilyen szempontból nem indul hátrányosabb helyzetbõl, sõt, kiadói szemszögbõl elõnyösebb is, mert nem kell azon parázni, hogy a zenekar feloszlik-e, koncertezik-e. Itt maga a produktum van. Ez egy üde színfolt az életemben, mert nem egyszerû zenekarokat kiadni.
S: - A másik az, hogy visszakerült az anyag a burjátokhoz. Nekem lételemem, hogy visszakerüljön, hiszen a célom a kapcsolattartás. Ezektõl a népektõl mindig csak elvittek, és nem került semmi vissza hozzájuk. Elég skizoid állapot lehet, nem? Mindenki odamegy, és nézeget, mint az állatkertben. Ez kétoldalú dolog: ha én elmegyek, elmesélem, hogy élnek a magyarok. Egy néprajzi gyûjtõút egy munka, leül az ember és folyamatosan figyel, jegyzetel, felvesz magnóra, rákérdez bizonyos dolgokra. Egy kirakós játék. Eközben akadnak extrém esetek. Idén nyáron elmentünk egy sámánhoz. A sámán egy mindennapos dolog náluk, de köztük is vannak erõs egyéniségek - mint Magyarországon egy jó rockzenész - , akinek neve van...
R: - Micsoda hasonlat!
S: - Elmentünk egy ilyen emberhez, akirõl kiderült, hogy kovács-lelke van. Egy monográfiát készítettem egy faluról, azaz azt próbáltam megérteni, hogy a falu kontextusában mit jelent a sámán. Beszélgettünk. Mivel õ a szomszéd falu sámánja volt, ezért kíváncsi voltam arra, mit gondol a másik faluról. Egyszer csak felugrott, és azt mondta, megmutassam, mit tudok? Mondom, hát persze, ezért jöttünk. Ez egy járási központ, tízezer ember lakhat ott, villany is van olykor. Fogta magát, rátett egy harminc-harmincöt centis kést a villanytûzhelyre. Éreztem, valami lesz, mert bizsergett a bõröm. Folytattuk a szokásos családfakutatást, ki volt a nagyapád, mit csinált, hol lakott, ki volt a felesége, honnan jött. Kiment, bejött, odahajolt hozzám vagy húsz centire és végighúzta a tüzes kést a nyelvén. Sistergett. Kábultam, nem tudtam, mi van. Ivott rá száz grammot, és újra végighúzta. Megkértem, hogy mutassa a nyelvét. Megmutatta, a jobb oldalán volt mindössze egy kicsi vágás. Kérdeztem, hogy jó-e ez neki. Hát asszongya, jó, mert ezzel a lelkét erõsíti. Mondta, hogy tud izzó szenet a kezébe fogni, meg satöbbi. Aztán elmentünk, és megmutatta azt a kovácsmûhelyt, ahol dolgozik...
R: - Ahol a szeneket markolássza...
S: - Közben a Kata, a kedvesem is belépett a mûhelybe, ahol évszázadok óta nem járt nõ! Utána elkezdõdött egy szertartás, hogy a szellemeket kiengesztelje, amiért a kovácsmûhelybe nõ lépett. Szóval a véletlenek mindig segítenek.
R: - És mi van, ha valaki azt mondja erre, hogy ez a történet olyan, mint Párizsban a Pompidou-központ elõtt a fakír, aki a szöges ágyon fekszik? Ugyanazt jelenti-e a burjátnak ez a történet, mint nekünk?
S: - Nem, a burjátnak ez azt jelenti, hogy ennek az embernek a foglalkozása masszõr és sámán. Ezt azt jelenti, hogy õ így gyógyít. Neki ez az ereje. Õ tud valamit, és nemcsak hogy tudja, hanem meg is csinálhatja, mert ezt más nem csinálhatja meg. Ez így önmagában nem érdekes, de ha egészében nézed, hogy hol nõtt fel, milyen családban, akkor már izgalmas dolog. Pláne, hogy utána kéne nézni, mit is jelent a kovács-lélek valójában...
R: - ...Igen, ez egy alapmûvelet lenne...
S: - Egy életen át lehetne kutatni, mi az a kovács-lélek. Minden faluban meg lehet ezt vizsgálni. Ha valakirõl azt mondod, hogy ezüstkovács-lelke van, az olyan, mint Magyarországon.... mittudomén....mit lehet mondani...minden kifejezhetõ itthon pénzzel, de neked sosem lesz ezüstkovács-lelked, akármit csinálsz.
R:- Ehhez nem tudok mit mondani. Te mit értesz ebbõl? Nagyon absztrakt szinten zajlanak a dolgok...
S: - Pontosan! Egyetlen egy ember akadt, aki el tudta mondani, mit jelent a fehér (ezüst) ebben a kontextusban. Egyetlen ember volt, aki a szimbólumokról tudott beszélni. A következõ faluban elmentünk egy ezüstmûveshez. Annyira hülyeség ez a néprajzi gyûjtés: kérdezgetem a fiatalembert, hogy mi adja az esszenciáját ennek a falunak. Kérdezgetek, és elkezdek röhögni, mert rájöttem, hogy õ maga. Ezüstmûves kettõ van a burjátok között, ötvenezer ember között kettõ. Kilenc órán keresztül ittunk és beszélgettünk arról, hogy mit tud õ. Az a fontos, hogy sosem szabad lustának lenni. Egy nap négy emberrel kell inni, és nem szabad soha azt mondanod, hogy nem, fáradt vagy, mert ki tudja, hogy mi lesz. Érdekes, hogy viszonyul egy ezüstmûves a sámán szertartásokhoz. Õ nem megy el, mert azt mondja, hogy a lelke erõsebb, mint egy sámáné. Egy szertartást például az jellemez, hogy milyen erõs, hogy mennyi alkoholt kell feláldozni a szellemeknek. S amikor az ezüstmûves azt mondta, hogy tizenhat üveg vodkát kellett feláldozni ahhoz, hogy a mûhelyét megszentelje, hát azt mondtam, hogy ilyet még nem hallottam. Jó, lóáldozáskor kétszáz liter szesz fogyott el, de tizenhat üveg vodka egy embertõl, azért az egy súlyos dolog. Melyik születésnapodon volt tizenhat üveg vodka?
R: - Sörbõl sem tudnék meginni tizenhat üveget...

- Tizenhat üveg vodka az...
R: - Az halál, persze.
S: - Tizenhat üveg vodka nálunk kábé tizenötezer forint. Tizenötezer forint náluk egy havi kereset. Mikor ittad el egy nap a havi keresetedet? A burjátok közti hierarchia szempontjából ez a súlya tizenhat üveg vodkának.

-bébé-